Abban Magyarországon mindenki egyetért, hogy az egészségüggyel gondok vannak.
A részletekben már nem feltétlenül, én nem is kívánom most a pénzügyi vagy politikai aspektusait feszegetni.
Hanem van még itt egy olyan komponens, ami független a fenti kettőtől.
Az emberi hozzáállás. Megpróbálom illusztrálni néhány rövid történeten keresztül.
Jön a második manó.
Már az elején eldöntöttük, hogy nem lesz “szúrás”.
20.000 ft, nem lehet pénzkérdés, mások ugyanennyit elköltenek egészségük rongálására (lásd korábbi “cigis” bejegyzés), tehát elmegyünk a “maszek” (Czeizel féle, Bolgárkerék utcai) 4-markeres tesztre.
Kedvesek. Kultúrált körülmények. Nincs várakozás. A Wolfson Institute-től pár napon belül megjön az eredmény, ami 1:1600-as (0.0625%) valószínűséget állapít meg. Ez több mint jó, hiszen az “alapértelmezett” esély 37 éves kornál 1:200, de még 20 éves kornál is “csak” 1:1450. (Teljes táblázat itt)
Közben megy az “állami” procedúra is. A második AFP eredménye alacsony lett, de ez sokáig nem derül ki, mert az eredményt Isaszegre küldik (?). Utánjárás után sikerül elfaxoltatni az eredményt.
Az AFP vizsgálatnak semmi jelentősége nincs, főleg, hogy van kíváló 4-markeres tesztünk, de a nőgyógyász “default”-ból, vagy felelősségátruházási okokból elutal “állami” genetikai tanácsadásra. (Bővebb információ AFP-ről meg úgy általában)
Jó, menjünk el.
Telefonon felveszik az adatokat és adnak egy időpontot. (Genetikai Tanácsadó, 1088 Budapest, Baross u. 27.)
Odamegyünk az adott nap az adott idő előtt. Az időpontunk (10:30) azért egy pár perccel elmúlik, mire behívnak, de ez még belefér. Kicsit lehetnének udvariasabbak (pl. köszönés), meg mindenkinek (tehát nekik is)jó lenne, ha az alapvetően felmerülő kérdésekre a válaszok ki lennének írva.
Még két adatot meg kell adni (amit amúgy telefonon is meglehetett volna oldani), egyik az apuka foglakozása – amit azért nem értek annyira, nyilván, ha uránbányász akkor érdekes lehet, de amúgy szerintem már az sokkal érdekesebb, ha Budapesten lakik (értsd: légszennyezettség). Ez pár perc volt, erősen felfelé kerekítve is maximum 5 perc.
Utána kb. délig semmit nem csinálunk, csak várunk a folyosón másfél órát, többedmagunkkal. Ekkor végre megjelenik a hívószám az ultrahangra. Ez nem tart tovább 10, max 15 percnél, de jó, legyen 20 perc. Verbális eredmény azonnal van, de ennek dokumentálására még egy órát várni kell…
Közben erősen érlelődik bennem a gondolat, hogy megkérdezem, hogy a nettó maximum félórás vizsgálatért miért esik ki egy ember (meg az esetleges kísérője) majdnem háromórai GDP-je. (Nem is számítva a parkolási díjat…).
És végre bejutunk. Szimpatikus fiatalember, közli, hogy az UH jó lett, de az AFP miatt (meg úgy általában) javasolja a magzatvíz mintavételt (a “megszúrás”). Mondjuk, hogy van 4-markeres tesztünk. Miért nem ezzel kezdtük… Nem mintha számítana, mert az sem 100%-os. Igen tudjuk. De az esély, hogy nincs probléma az 1:1600-hoz, szemben azzal az 1:100-as számmal ami a magzatvíz-mintavétel folyományaként előforduló magzatelhalálozás arányszáma. Erm… Izé, hát igazunk van. Akkor viszlát. Jó, de búcsúzóul még had kérdezzem meg, hogy miért kellett kettő és háromnegyed órát egy 20-perces (max. félórás) vizsgálat miatt itt lennünk? Hát, izé, sokan vannak… Ez nem jó válasz – mondom. Ha időpontra rendelnek, akkor azt úgy kell, hogy a következő időpontig le is menjen az a csapat aki oda van rendelve. Nyilván előfordulhatnak kis csúszások, de ez már nem az. Nem jutunk egyről a kettőre, meghallgatom azt, hogy ez egy 80.000 ft-os vizsgálat, amit TB támogatással ingyen elvégeznek nekünk (kösz nem), meg azt, hogy a Schöpf-méreiben ugyanezt a szekciót bezárták, ezért vannak sokan, de nem kapok választ a fenti, egyszerű kérdésemre.
Ez idő alatt szóbe elegyedtünk másokkal is, az egyik kismama előadta, hogy neki sajnos probléma van, de ezt itt nem vették észre, csak a 4d-s “maszek” ultrahangon. Sőt, amikor először itt volt, az itten UH-s “hölgy” tekintettel arra, hogy 40 év körüli volt és már volt gyereke, azzal “köszöntötte”, hogy “minek magának gyerek”…
Tényeg, nincs ilyenkor “panaszkönyv”?
A fenti két példán látszik, hogy mi a különbség. És nem válasz az, hogy ez azért van, mert az “állami ellátás” ingyenes, mert nem az. Csak nem látszik, hogy fizetünk érte, és így is kezelnek minket (tisztelet a kivételnek).
Még egy ilyen példa.
Első szülés (Margit korház), császármetszés. Aki nem tudná, ez a hasi műtétek legbonyolultabbika és szigorúan tilos utána emelni vagy megerőltető tevékenységet végezni.
Jönnénk el korházból. Kismama bőröndje becsomagolva. Kérdezi ügyeletes nővért, hogy bejöhet-e a férje kivinni a bőröndöt. A válasz “nem jöhet be férfi”. Akkor segítene kivinni? “Nem azért vagyok itt”.
Ha nem utólag tudom meg, akkor most priuszom lenne bántalmazásért.
Olyan bonyolult lenne segítőkészen hozzáállni pláne ilyen emberi dolgoknál, mint egészségügy?
És, hogy a végén összekössem a két utolsó bejegyzést:
Aki egészségügyben bármilyen területen dohányzik, az nem oda való.
Ugyanez vonatkozik persze a nevelésre is (bölcsőde, ovóda, iskola, stb.)
