Archive for the ‘Microsoft’ Category

Egy korszak vége

Friday, July 24th, 2009

Kedden véget ért egy korszak — felszámoltuk a saját NetWare (4.11) szerverünket.
Amúgy is már EOL (End-Of-Life) termék volt vagy 10 éve, meg a diszkeknek is furcsa hangja kezdett lenni, lassan tehát úgyis “hozzá kellett volna nyúlni”.

Nagyjából minden működik eltekintve egy-két dologtól, olyan banális okok miatt, ami a harmadik évezredben eléggé röhejesnek tűnik.
Például a hálózaton lévő banki program valamilyen hülye okból a helyi gépen létrehozott könyvtárát törölni kell, majd az induláskor létrehozza és boldog lesz. Ez egy, a bank által már korábbról “ismert probléma”. Kérdés, hogy akkor miért nincs “kijavítva” a program?

Másik példa, hogy az eddig Novell NetWare szerveren tárolt Outlook Express adatbázis nem tárolható Windows szerveren. Sem menüből, sem registry átállítással nem lehet rávenni, hogy menjen. A hivatalos “magyarázat”: http://support.microsoft.com/kb/199074 – azaz “nem lehet” hálózati megosztáson.
Valószínűleg a programozó a Microsoftnál nem tekintette a Novell NetWare-t hálózati operációs rendszernek, ezért lehetett, hogy azon vígan ment… :-]

Az, hogy ugyan a felhasználónak kiosztott jogosultság azonnal, de a csoporton keresztül adott jogosultság csak újra bejelentkezés után “él”, megérne egy misét (az egész Microsoft jogosultságkezelés meg egy egész bibliát). NetWare alatt ha egy nagyobb fájt másolok és _közben_ elveszem a jogot a felhasználótól, akkor azonnal nem tudja továbbolvasni a fájlt. Windows alatt ez nem egészen így van…
(Jut eszembe, annó véletlenül kivettem egy működő NetWare szerverből egy hálózati kártyát és csak akkor vettem észre, hogy mit tettem, amikor a konzolon kiírta, hogy valami PCI event van… Aztán ijedtemben vissza is tettem, örült neki, és minden ment tovább… – Ez akkortájt volt, amikor Windows NT-n még újra kellett indítani a szervert IP cím változtatáskor…)

Azt hiszem már közeleg az az idő, melyben a kőbalta lesz a legcélszerűbb eszköz – hacsak nem kell majd illesztőprogram ahhoz is…

Virtual PC időszinkronizáció

Friday, February 22nd, 2008

A Microsoft Virtual PC szoftver alaphelyzetben szinkronizálja a guest OS rendszeridejét a host OS-éhez.
Tehát a guest operációs rendszeren esetlegesen megváltoztatott idő “visszaáll”.
Néha hasznos, ha ez nincs így.

A megoldás a .VMC file XML szekciójának átszerkesztése az alábbiak szerint:
  <integration>
   <microsoft>
    ….
    <components>
     <host_time_sync>
      <enabled type=”boolean”>false</enabled>
     </host_time_sync>
    </components>
    ….
   </microsoft>
  </integration>

Excel Sudoku solver – non-macro version

Wednesday, January 30th, 2008

Régebben ígértem egy sudoku megoldó Excel táblázatot, mely makrók nélkül, csak a beépített funkciókkal oldja meg a feladatot. Hát itt lenne. Át akartam tenni OpenOffice.org alá is, de ez a különbségek miatt most nem jött össze, esetleg valaki vállalkozó szellemű majd megteszi helyettem…
A táblázat jelenleg csak az alap sor/oszlop/3×3 alapú kizárással dolgozik, nem csinál dupla (tripla, stb.) számpár alapú kizárást, de ez elég a feladványok nagyrészének megoldásához. Szerintem a számpár alapú kizárás is megoldható, de egyenlőre ezt a feladatot is a kedves olvasóra hagyom. A táblázat működésének tanulmányozása (például az eredmény pirossal történő megjelenítése és hasonló nyalánkságok) is az olvasó épülésére szolgálhat.

Some time ago, I promised you a proof-of-concept Sudoku solver in Excel, WITHOUT using macros.
So here it is, a Sudoku solver, using Excel functions only.
I was to adopt it to OpenOffice.org too, but due to differences, I gave it up after some time. Maybe someone will take some time to do that…
The spreadsheet currently doesn’t solve “double (triple, etc.) naked pairs”, only “standard” row/column/3×3 rule outs, but that’s enough for most of the basic/middle level puzzles. I believe that the “naked pairs” rule out could be implemented too, without using macros too. Check out used methods/functions in this spreadsheet to learn “quirks” (like show results in red) you might be able to implement somewhere in your spreadsheet sometime, to make others happy…

Download sudoku.xls  /  sudoku.xls letöltése

Screenshot / képernyőkép

Excel reloaded

Sunday, October 14th, 2007

És akkor álljon itt az Excel-es (Openoffice-os) XOR implementáció. Mivel az interneten nem találtam hasonló leírást, angolul (is) részletezem, hogy örüljenek más kontinenseken is…

Once upon a time, I wanted to do some basic XOR-ing in excel. Then I realized that there are no such thing a XOR. So I “developed” one and even though this is pretty simple to do, Google doesn’t seem to get such a solution, so I publish it here and now.

Since XOR is basically similar to add, eg.: (binary) adding or XOR-ing 0 vs. 1, 1 vs. 0 and 0 vs. 0 result the same, we only have to “do something” when there are two “1”-s to be dealt, as 1+1=2 but 1 xor 1=0.
Unfortunately to convert to binary, we need to enable Analysis Toolpak in Tools/Add-ins (in hungarian: Eszközök/Bővítménykezelő) to allow to use DEC2BIN (and HEX2BIN, whichever you want) then it is easy pie.

Let’s see 15 XOR 6
15 (decimal) will become 1111 “bin” after a DEC2BIN(15) and 6 will become 110. Adding the converted numbers as decimal will result in 1221. Then a SUBSTITUTE of “2”-s to “0”-s will be 1001, so after a BIN2DEC, you will get the result: 9.
(Doing “OR” instead of “XOR” would need a replacement of “2”-s to “1”-s)

xxx2yyy conversion fuctions have a limit of 0-511, so if your number is above, deal with it first.

So, if A1 and B1 contains the two (decimal) numbers to be xored, then C1 would be:
=SUBSTITUTE(DEC2BIN(A1)+DEC2BIN(B1),2,0)

Magyarul: Ha A1 és B1 tartalmazza a két összexorolandó (decimális) számot, akkor C1:
=HELYETTE(DEC2BIN(A1)+DEC2BIN(B1);2;0)
(angol excel vagy openoffice esetén az angolnál leírt képlet)
Az xxx2xxx függvények használatához engedélyeznünk kell az Eszközök/Bővítménykezelő-ben az Analysis Toolpak bővítményt melyek 0-tól 511-ig terjedő tartományban bírnak (csak) működni.

We get the result in binary, which we can convert with BIN2DEC or BIN2HEX (can also use HEX2BIN instead of DEC2BIN if we want to xor hex numbers right away)

Other ideas welcome / Egyéb ötletek jöhetnek

wus, sus, wsus… fuss (fuzz?)

Wednesday, August 24th, 2005

Szerinted: Ha most a “Windows Update” a hatos verziónál jár, és még mindíg hagy kivánnivalókat maga után (nagyon lájtosan fogalmaztam), akkor a Windows Update Server mikor lesz a helyzet magaslatán? Én a negyedik évezredre tippelek, szerencsére azt már nem fogom megérni.

Egyenlőre ott tartunk, hogy bár még 1.x-nél jár, de neve az már a harmadik van. Volt szerencsétlen WUS (Windows Update Services), amiről a bennszülött ángliusok erre asszociáltak, (gondolom a marketingest kirugták azóta), aztán lett SUS (Software Update Services, majd WSUS (Windows Server Update Services). Ha jól értelmezem, akkor a WUS 2.0 bétájából készül(t) a WSUS 1.0. JE-SUS!
(Windows Server Update Services Frequently Asked Questions)

Tegye fel a kezét aki emlékszik az SMS 1.0-ra, majd a totálisan újraírt SMS 2.0-ra. Szóval a WSUS igazából a mostani SMS 2003 része, ha úgy vesszük. Szerencsére az SMS-ek jó részét kihagytam, meglátásom szerint az automatikus szoftvertelepítő rendszerek kevésgépes környezetben feleslegesek, több munka van az adminisztrációjával (csomagkészítés, stb.) melyhez “mérnöki” hozzáállás kell, így egyszerűbb normál szervizeseknek végigmenni a gépeken, hamarabb végeznek és a felmerülő problémákat is le tudják kezelni. Nem beszélve arról, ha ezt az programot a Microsoft írja…
Sokgépes hálózat esetén pedig lehet, hogy jobb megoldás a klónozás (kezdésnek).
Sajnos ott vagyunk, hogy a Windows frissítések nem applikációk, amiket 2-3 évente kell felrakni, hanem jó esetben havonta. Erre viszont tényleg kell valami automatizmus, ha nem akarja az ember a fél életét manuális frissítésekkel tölteni.

A 131 oldalas dokumentációból számomra az derül ki, hogy sajnos a WSUS nem (lesz) egy egyszerű termék. Kezdjük ott, hogy Microsoft SQL-t, vagy azzal 100%-ban kompatibilis adatbáziskezelőt (segítek: MSDE) igényel az “adatok” nyilvántartásához. (Miért is?). 130MB a letölthető setup (majd lesz több is). Kell hozzá még: Windows 2000 vagy 2003 Server, IIS 5.0/6.0, BITS 2.0 és NET Framework (1.1 SP1) szoftverekkel megtűzdelve. Ahogy az SMS-nél írtam, 10-20 munkállomásnál ez a “beruházás” sem feltétlenül éri meg…
Minthogy csak Windows 2000 vagy 2003 serveren fut, azok, akik mondjuk Novell vagy Linux szerver mellett üzemeltetnek x darab Windows munkaállomást, mehetnek Windows szervert (is) vásárolni…
Érdekes dolog, hogy központilag lehet menedzselni és láncolni lehet WSUS szervereket, de én jobban örülnék annak, ha az alapigényt kielégítenié. Például a Debian apt frissítési metódusa sokkal egyszerűbb és jobb, tisztább és szárazabb érzés. És nem csak frissítésre, hanem csomag (applikáció) telepítésre is jó.
Minimum 6GB, de javasolt a 30GB terület a javításoknak. Ez nem sok, kivéve persze, ha PST-ben szeretnénk a fájlokat tárolni :-)

Outlook Express 2GB korlát

Saturday, August 20th, 2005

Nevetséges, hogy a harmadik évezredben még mindig olyan problémákba ütközik az ember mint például ez: http://support.microsoft.com/?scid=903095

Röviden, ha az Outlook Express levelezőprogramot használjuk (ami alapértelmezésben az Internet Explorerhez tartozik, igy pl. a Windows XP-vel is együtt “települ”), és valamelyik mappánk, jellemzően a beérkező levélek mappája eléri a 2GB-ot, akkor gáz van. Nem arról szól a dolog, hogy akkor hibát kapok, sőt nem kapok hibát, de ennél még sokkal kényesebb a dolog. Ha van egy 1.999GB-s mappám, letöltök rá egy vagy több, összesen másfél megabájtnyi levelet, akkor az akkori futáskor, a memóriában egy ideig még jól néz ki minden. De minthogy az Outlook Express nem tud kezelni 2GB-nél nagyobb fájlokat, igy a fájl írása adatvesztést eredményez, következő indításkor eltűnhetnek a leveleink, ha szerencsénk van, akkor csak az utolsó pár darab, de akár ennél sokkal több is, sőt, az is megtörténhet, hogy az egész fiókunk hasznavehetetlen lesz… Az ilyen fájlból még jó eséllyel ki lehet nyerni adatokat, például az alábbiak valamelyikével:

http://www.oemailrecovery.com
http://www.oehelp.com/dbxtract és
http://www.oehelp.com/DBXpress

Hangsúlyozom, a problémám nem a korláttal van, hanem a korlát kezelésével. Másképp fogalmazva, az a gond, hogy az Outlook Express nem tudja kezelni a 2GB fölötti DBX fájlt, de azért megpróbálja, hátha mégis…

A legjobb, ha megpróbáljuk megelőzni az “eseményt”. Lehetőségek:
– “nagy” levelek törlése, levelező mappák időszakos tömörítése
– levelek külön mappákba mozgatása (azok is 2GB limittel élnek…)

Vagy, használjunk olyan levelezőprogramot, amit ez a probléma nem érint.
Sajnos ugyanezen nevetséges limit megtalálható az Outlook-ban is, még a 2003-as verzióban is, ha a 97-2002-es PST (a nem unicode-os) formátumot használjuk.
http://support.microsoft.com/?scid=288283
Itt talán annyival rosszabb a helyzet, hogy mivel a PST egy darab fájl és abban tárolódik az összes mappa a tartalmával együtt, nem segít rajtunk, ha külön mappába teszünk bizonyos leveleket. Itt a külön PST vagy archivum (szintén PST) a megoldás, de persze minden külön PST fájlnál él a 2GB-s limit…

Egyenlőre úgy tűnik, hogy az MS részről csak az Outlook-nak a 2003-as verziója felel meg, de csak akkor, ha az új Unicode-os PST formátumot használjuk (alapértelmezés). Ez állítólag 20GB-ig van “hitelesítve”. Valaki próbálja ki… Köszi.
http://support.microsoft.com/?scid=830336

A PST limitációról még egy kicsit. Egy mappában “csak” 16.000 levél lehet. Ez soknak tűnik, de például az én bugtraq achivumomban ennél több levél van. Természetesen nem PST-ben…
http://support.microsoft.com/?scid=149217

Szóval akár Outlook-ot, akár Outlook Express-t használunk, mindenképpen cumizunk valami miatt. Apropó, miért is nem tud a Microsoft két “tré” levelezőkliens helyett egy jót fejleszteni???

És, ha már itt vagyunk, térjünk rá a Microsoft vállalati levelezőrendszerére, az Exchange-re. Az ember azt hinné, hogy jobb a helyzet, de sajnos azért annyira mégsem.
http://support.microsoft.com/?scid=143376
http://support.microsoft.com/?scid=828070
Itt 16GB a központi tároló maximális mérete. Ez annyiból “több”, hogy egy körlevél esetén maga a levél csak egyszer tárolódik és a címzetteknél csak a “link” jelenik meg az üzenetre, ezért egy 1MB-s levél 50 helyi címzettnek elküldve is csak 1MB-ot foglal el. De akkor is… 16GB ma már nem sok. Itt vállalatra kell gondolni, 100 felhasználóra leosztva ez már csak 160MB fejenként. Ezt nem sok, és karácsonykor a sok keresztül-kasul küldött 1MB-s mókás képekkel és exe-kkel jól meg is lehet tömni.